Blog

Két év után ismételten megrendeztük üzleti reggelinket!

HÍREK | 2022 June 14, Tuesday

Idén tavasszal végre újra találkozhattunk partnereinkkel, ügyfeleinkkel, hiszen két év után ismételten megrendeztük üzleti reggelinket. Már nagyon vártuk, hogy a pandémia okán elhalasztott rendezvényünket megtarthassuk. Mindig nagy öröm kötetlenebb hangulatban ügyfeleinkkel és partnereinkkel szakmai beszélgetéseket folytatni, tapasztalatokat cserélni.

Hagyományosan a Gresham-palotában megrendezett eseményünket idén rendhagyó módon a New York-palotában tartottuk meg. Az elegáns környezetben elfogyasztott ünnepi reggeli a meghívott vendégek visszajelzése alapján minden igényt kielégített. Orbán Krisztián tanulságos előadása még tartalmasabbá tette a délelőttöt. Az ismert közíró beszélt Magyarország turbulens gazdasági, politikai helyzetéről, és hasznos új perspektívát, valamint izgalmas beszédtémát adott a résztvevőknek. Az érdeklődök az előadást követően feltehették kérdéseiket, és lehetőségük nyílt a különböző nézőpontok megvitatására.

Örülünk, hogy egy izgalmas délelőttöt tölthettünk el ügyfeleinkkel, partnereinkkel és bízunk benne, hogy decemberben ismételten találkozunk!