Blog

Támogatói döntések és szerződéskötések a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Programban

HÍREK | 2016 December 5, Monday

A Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) lebonyolításáért felelős Irányító Hatóság eddig 8 kiemelt projekt előkészítésére kötött támogatási szerződést, illetve továbbiak esetében is megszületett már a támogatói döntés.

Több kiemelt projekt előkészítésében vettünk és veszünk részt, így ezzel is segítjük ügyfeleinket az EU fejlesztési források megszerzésében.

clarity_fb-poszt_2061125_kofop-01

Büszkék vagyunk arra, hogy szakértőink közreműködtek az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése c. projekt előkészítésében, amelynek eredményeképpen a KIFÜ által vezetett konzorcium elsőként kötötte meg a KÖFOP támogatási szerződését.

A támogatói döntés már a „Digitális fogyasztóvédelem” – a fogyasztóvédelmi feladatok elektronizálása c. kiemelt projekt esetében is megszületett, illetve további két projekt esetében várják ügyfeleink annak megszületését.

A Mezőgazdasági Vízhasználat Információs és Ellenőrzési Keretrendszer (VIZEK) kialakítása c. projekt estében pedig a Clarity végezte a projekt igazgatásszervezési előkészítését.

Összességében elmondható, hogy tanácsadóink közreműködésével közel 33 milliárd Ft értékű KÖFOP projekt előkészítése valósult meg.