Tanulmány

Távközlési vállalat IT / BSS infrastruktúrájának átvilágítása

Ügyfelünk egy görög tulajdonú, athéni székhelyű, integrált távközlési szolgáltató vállalat elhatározta üzleti működésének hatékonyabbá tételét, annak érdekében, hogy maximalizálja versenyképességét a piacán. A hatékonyság javításának egyik fókusza az IT / BSS rendszerek működése volt.

Szakértőink elvégezték az IT / BSS infrastruktúra átvilágítását, górcső alá véve a számlázó rendszereket, valamint a CRM & Provisioning architektúrát, a kapcsolódó egyéb rendszereket, továbbá kiemelten a rendszerek integrációját, a megvalósított jelentési és BI funkcionalitást, valamint az IT szervezetet és annak működését.

A várható üzleti változások és a technológiai trendek hatásainak szem előtt tartásával gap-fit elemzést végeztünk az IT / BSS rendszerek jelenlegi képességei és az előre jelzett jövőbeli igények vonatkozásában. Ennek eredményeire támaszkodva akciókat és projekteket definiáltunk, melyek végrehajtásával megszűntethetővé váltak a korábbi elemzés során feltárt fejlesztendő területek. Végezetül az akciók és projektek egymástól való függőségei és prioritásrendjük alapján elkészítettük a tevékenységsor áttekintő ütemezését.

Eredményeink számokban

  • 10+ interjú
  • Mintegy 30 feltárt problématerület
  • Két azonosított fejlesztendő terület
  • 8 definiált akció / projekt