Blog

Kávészünet interjú – Feith-Göblös Ágnes: Festészet

HÍREK | 2023 November 13, Monday

Clarity Mai interjúnkban Feith-Göblös Ágnes kolléganőnkkel beszélgetünk, aki a Dunaharaszti Városi Könyvtár hónap művészeként kiállítást tartott festményeiből. 

Clarity Hogyan, mikor kezdtél el festeni?

Ági Gyermekkoromban mindig szerettem rajzolni, festeni, különböző technikákkal alkotni, megteremtettem a saját kis színes világomat. Monoron az általános iskolában és gimnáziumban is rajzszakkörös voltam, helyi versenyeken értem el eredményeket, a gimnáziumban végzősként pedig csoportos kiállításunk volt három társammal. Mindig vonzott a művészi pálya, de végül a közgazdász pálya mellett döntöttem. Az üzleti élet mellett a komolyabb festészetben szünet következett, de hobbiként néha festettem üvegképeket, kerámiákat.  

Pár éve a férjem bíztatására kezdtem újra komolyabban festeni és azóta is kitartóan támogat ebben. Az utazás, a festmények, a műtárgyak világa közös szenvedélyünk. Sok online művészettörténeti előadást (pl. dr. Bellák Gábor művészettörténész előadásai) és tárlatvezetést (pl. Szépművészeti Múzeum) nézünk meg közösen és ha tehetjük élőben is. Időközben megszületett a kislányunk, aki szintén kis művészpalánta. Ahogy időm engedi, igyekszem képezni magam: részt vettem olajfestészeti workshop-okon, illetve a Budai Rajziskola kurzusán, továbbá folyamatosan tanulok interneten elérhető online képzési anyagokból. Több magyar és nemzetközi online festőcsoport tagja vagyok, ahol sokan érdeklődnek, illetve elismerően jeleznek vissza a munkáimmal kapcsolatban.

Clarity Említetted, hogy már iskolásként/gimnazistaként is festettél, van esetleg ezekből olyan, amit megtartottál vagy amire mai napig emlékszel, hogy mit ábrázolt?

Ági Nagyon szerettem, szeretek fákat festeni, életre kelteni őket. Az első festményeim közül a kedvencem egy színes „tűzfa”, amelynek szinte lángolnak a vörös, barna, narancssárga színei a sötétkék háttérben. Az ecsetlendületem és a színvilágom már ebben megmutatkozott. Ha csak úgy festeni akartam, akkor kikapcsolódásként festettem egy fát. Fiatalkoromban egy pályázatot is nyertem a „Tavasz ébredése” című képemmel, amelyen egy „ásító fa” nyújtózkodott kecsesen. 

Nagy hatással volt rám a faábrázolásban Csontváry Kosztka Tivadar Magányos cédrus c. festménye, amely gyermekkoromban a szüleim könyvespolcán egy Csontváry könyv borítójáról tekintett rám. 

Clarity Honnan jön az inspiráció egy-egy képhez?

Ági Rengeteg ötletem, témám van, amelyekhez igyekszem a megjelenítési, ábrázolási módot kitalálni. Sokszor az életből merítek ihletet, meglátok valami érdekeset az utcán vagy a neten, néha egy külföldi út emléke villan be, vagy foglalkoztat valami kérdés, téma, helyzet, de néha csak egy szín inspirál (pl. kék, türkiz, vörös). Mivel elfoglalt Anyuka vagyok, ha eszembe jut egy jó ötlet, akkor beírom a mobilomon lévő listába. Amikor eltervezem, hogy másnap szakítok időt a festésre, akkor előveszem a listát és kikeresem, hogy most mihez van ihletem, inspirációm, időm és azt kiválasztom. 

A stílusom felismerhető a képeimen, egyfajta egységet képez, ugyanakkor nem besorolható egyértelműen egy stílusirányzatba sem. Valahol a posztimpresszionista és az expresszionista stílus világ között mozog a stílusom, de próbálkozom absztrakttal is: keveredő színek, színkavalkád és lendületesség jellemzi a képeket. Nagy kedvencem Van Gogh, Renoir, Monet, tőlük is merítek ihletet.

A festmény készítése előtt van egy elképzelésem a témáról, színekről, formákról, kompozícióról, vezérmotívumról, de alkotás közben a színek keveredéséből is merítek további ihletet, folyamatosan alakul a kép a témához.

Clarity Milyen technikákat alkalmazol, illetve mivel és mire festesz?

Ági A festményeimet többnyire minőségi művész akrillal készítem, amely gyors festési technikát tesz lehetővé és ma már az olajhoz hasonló színskála áll rendelkezésre. Szeretek olajjal is festeni, kísérletezni, amely még finomabb ábrázolást tesz lehetővé. Kartonra vagy keretre feszített vászonra dolgozom.

Clarity A tanácsadói élet és a művészeti lét hogyan tud összekapcsolódni?

Igyekszem mindenben az alkotás, formálás lehetőségét meglátni, ezért választottam a tanácsadói életutat is már az egyetemen Pécsett. A tanácsadást is kreatív foglalkozásnak tartom: izgalmas témák, változatos projektek, sokféle ügyfél környezet. A legjobban a létrehozást szeretem ebben is, például a Clarity 2001-es megalapításában is közreműködtem, illetve részt vettem új bank indításában, új üzletágak kialakításában és számos informatikai rendszer bevezetésében is.

Prezentációk készítésénél is megragadom a lehetőséget, hogy minél izgalmasabbak, színesebbek legyenek. Egy-két jól eltalált kép az igazgatósági üléseken is jobban át tudja adni a fő üzenetet. 

Korábban a Clarityvel kapcsolatban, illetve a Clarity életeseményeihez kapcsolódóan több üvegképet, fotómontázst készítettem, ezek a kis hobbi alkotásaim megtalálhatóak a Clarity épületében.

Kísérletezem a munkám, a projektjeim által inspirált képekkel is, indítottam egy „Projektképek” sorozatot is gondolatkísérletként. Egyelőre a projekttervek változásáról, illetve a határidők mozgatásáról készítettem lendületes, dinamikus képeket, de tervezem egy-egy projektszituáció megjelenítését is. 

Clarity Most zárult az egyhónapos festménykiállításod Dunaharasztin. Milyen visszajelzések érkeztek a festménykiállítás kapcsán?

Ági Sokan megnézték a kiállítást az egy hónap alatt és elismerően nyilatkoztak a festményeimről, biztatnak, hogy folytassam. Ez nagyon jó érzés, feltölt energiával, megerősítést ad, hogy érdemes festenem. Élőben a fényviszonyoktól függően sokszínűbbek a festményeim, mint a fotókon. A nézelődő sokkal több részletet lát, vagy jobban érezhető néhány kép hangulata, dinamikája, „jobban megszólítják a nézőt a képek”. A festményeken megelevenednek a piros pipacsok, rózsaszín magnóliák, színes páva, velencei álarcos, vitorlás, táncoló gyertyafények.

A látogatóktól kértem, hogy írják le, vagy mondják el, hogy melyik képeim tetszenek a legjobban. Sokféle válasz érkezett. Azt hiszem, a velem interjút készítő KisDuna TV riporternőjének, Varsányi Katalinnak van igaza, hogy mindenki a saját életbeli élményei alapján választ kedvenc képet.

Nagyon örültem, hogy a velem készített – a képeket is bemutató - interjút is eddig több mint 500-an megnézték link: https://www.youtube.com/watch?v=ETjpzWtBA5o 

Clarity Mi az a téma, amit mindenképpen szeretnél megfesteni?

Ági Az emberábrázolás izgalmas téma még, gesztusok, érzések megjelenítése. Ehhez még fejleszteni kell a szaktudásomat. Célom, hogy fejlesszem a technikámat annyira, hogy a mondandómat valóban át tudjam adni a műveimen keresztül, professzionális megjelenést nyújtsanak a képeim. Szeretném, ha a nézőközönség szeretné a képeimet, megértenék őket, élveznék a képek szépségét, vagy elgondolkodnának rajtuk, összességben valami pluszt tudnék adni számukra. 

Természetesen a mobilomban folyamatosan bővülő festménytéma listát is szeretném megfesteni. Plusz a projektképek sorozatomat is szeretném bővíteni.

Clarity Köszönjük a beszélgetést!