Blog

A személyes találkozás varázsa – Két tavaszi állásbörzén is ott voltunk

HÍREK | 2018 April 19, Thursday

A hatékony munkakereséshez napjainkban már nem elég munkaképesnek lenni. Amellett, hogy az ember egész nap aktívan böngészi az álláshirdetéseket, nem árt, ha elé is megy a dolgoknak: jelesül a karrierváltóknak, friss diplomásoknak is érdemes részt venniük hazánk nagyobb állásbörzéin. Ezen rendezvények közül véleményünk szerint kiemelkedő helyet foglal el a HVG által évről évre megrendezett esemény, ahol a két oldal nemcsak találkozik, de releváns, hasznos kapcsolatteremtésre is lehetőségük van egymással.

Idei kitelepüléseinken amellett, hogy szakmailag felkészülten vártuk az érdeklődők kérdéseit, bevalljuk, mi is nagyon kíváncsiak voltunk arra, kikkel találkozhatunk ez alkalommal. Rengeteg érdeklődővel találkoztunk, akik között sok, a tanácsadás iránt érdeklődő pályakezdő vagy tapasztaltabb fiatal és néhány fejlesztő szakember is akadt.

Részt vettünk a Szegedi Tudományegyetem állásbörzéjén is, ami bár a résztvevők számát tekintve jóval kisebb volt, mégis értékes tapasztalatokra tettünk szert itt is. Az érdeklődők, akik kíváncsiak voltak cégünk lehetőségeire, inkább egyetemisták voltak, de néhány lelkes pályakezdő itt is volt közöttük.

Pozitív tapasztalatainkkal alátámasztott jó szokásunkat a jövőben is igyekszünk megtartani, és minél több színvonalas állásbörzén szeretnénk részt venni.

Clarity_kommunikacio_FB poszthoz_20180418_Allasborzek